Az árnyékoló háló
Akinek van egy kertje és ott még medencével is dicsekedhet, fontos, hogy élvezni tudja azt az időt, amit itt tölt el. Erre találták ki az árnyékoló hálót, ami nemcsak kényelmi szempontból lehet hasznos, vagyis véd a széltől és a naptól, hanem a szomszédok vagy egyéb járókelők kíváncsi tekintetétől is megóv bennünket, mert megakadályozza, hogy az udvarunkba illetéktelen személyek belássanak. Persze az árnyékoló képességük különböző ezeknek a termékeknek, ha százalékos formában szeretnénk meghatározni, 30-99%-ig terjedhet. Vannak olyan árnyékolók, amiket kimondottan kerítésekre találtak ki, aztán léteznek kihúzható változatok, amiket falként használhatunk, vagy fel lehet szerelni erkélyekre is. Praktikus az is, hogy könnyen kezelhetőek, a rögzítésük és a vágásuk is egyszerű. UV állóságuk is megfelelő, a legtöbb cég több éves garanciát is vállal ezért. Tehát kifejezetten ajánlani tudjuk azoknak, akik zavartalanul szeretnék élvezni udvarukon, kertjükben vagy erkélyükön a szabad időtöltést, nyugalomban kicsit elzárva a világtól, a privát szféra megőrzése mellett. Típusait tekintve a hálóknak különféle típusait is megkülönböztetjük. Egyik jellemző tulajdonság, aminek alapján az árnyékoló képességüket meghatározhatjuk a vastagságuk. Nem csak kerítésre helyezhetőek fel, hanem más felületre is, s ahogyan ezt már az előbbiekben is említettük, minden esetben egyszerű és gyorsan elvégezhető ez a művelet.
Az árnyékoló háló típusai
Árnyékoló kerítésre Alapvetően ezek az árnyékolók kerítésre lettek tervezve, hiszen a klasszikus esetben itt használják a legtöbben, nem csak praktikusságuk, de egyszerű felhelyezésük miatt is. Általában a termék ezekben a méretekben elérhető: 30%, 80%, 95% 99% – ahol a százalék azt jelzi, hogy az egyes hálók mekkora takarással bírnak. Így értelemszerűen a 30%-os háló a legkevésbé tölti be ezt a funkciót, oka ennek a ritkábban szőtt anyaga, vagyis fényáteresztő képessége magasabb és a szél ellen sem tud olyan hatékony védelmet biztosítani. Viszont a 90%-os és ennél magasabb fölötti értékkel bíró árnyékoló hálók már extra komfortérzetet nyújtanak és hatékonyan bevethetőek nagy szélben vagy erős napsugárzás esetén is az időjárás viszontagságaival szemben. A kerítés háló élettartama alapvetően 2 tényező befolyásolásából tevődik össze a legjobban. Az UV védelme és a vastagsága ez a két fontos tényező. Akkor erős és jó ez a belátás gátló háló, ha vastagsága 180G, ekkor biztosítja a 90-95% belátás elleni védelmet és ebben az esetben állja ki az erősebb szeleket is anélkül, hogy elszakadna. A dupla UV védelemmel ellátott hálók akár 5 évig is képesek betölteni funkciójukat. Természetesen medencék árnyékolására is lehet és szokták használni ezeket a termékeket. Árnyékoló erkélyre Ha mégsem udvarban a kerítésre akarunk védelmet biztosítani, hanem erkélyre szeretnénk felszerelni a hálót, akkor is találunk erre a célra kimondottan megfelelő eszközt, a legyező hálót például. Kiváló választás ez is, hiszen néhány csavarral fel lehet helyezni, s ha mégsem kell, mondjuk, akkor praktikusan és egyszerűen összecsukható. Ennek használata mellett az erkélyen is élvezhetjük a bámészkodóktól mentes pihenést, valamint elkerülhetjük a tűző nap káros hatásait is. Kihúzható árnyékoló fal További lehetőségként kell megemlítenünk a kihúzható árnyékoló fal telepítését. Ha valamihez hasonlítani szeretnénk, akkor talán a paraván jöhet szóba, hogy el tudjuk képzelni. Nem kell szerelni abszolút, egyszerűen csak arra a helyre tesszük, amit el akarunk vele takarni és máris betölti védelmi funkcióját. Előnyei között a legfontosabb éppen ez a tulajdonsága, hogy hordozható és ezért bárhol bevethető és bármikor, ha szükség van rá. S mivel nem átlátszó, egészen biztosan nyújtja azt a kellő védelmet, amire szánjuk. Elhelyezhető a medence mellé is, hogy úgy pancsolhassunk, ahogy nekünk tetszik, és senki ne lássa fürdőzésünket.
Melyik árnyékoló hálót érdemes kiválasztanunk?
Természetesen ez teljesen egyénileg kell eldöntenünk, figyelembe véve, hogy hol és milyen célra szeretnénk használni az árnyékolót, vagyis milyen lehetőségeink vannak annak telepítésére. Nem mindegy, hogy a falra fel tudjuk-e szerelni vagy a kerítésre lehet csak kötözni. Az sem elhanyagolandó kérdés, hogy az UV sugárzás és erősebb szél ellen is legyen hatásos, vagy csak egyszerűen egy kis takarást nyújtson? Legyen stabil, fix helye, vagy hordozható van éppen szükségünk? Ezekre a kérdésekre mind választ kell adnunk előtte, mielőtt letennénk a voksot valamelyik termék mellett. Hiszen saját magunk szabadban eltöltött idejét tesszük azzal, minőséggel telibbé, komfortosabbá, ha a megfelelő árnyékoló hálót választjuk ki a megfelelő helyre. Akarjuk ezt az időt eltölteni akár a kertben, akár az erkélyen vagy éppen a medencében lubickolva.
Az árnyékoló háló sokrétű felhasználása
Az árnyékolót a fentieken kívül még sok egyéb dologra is felhasználhatjuk, vagyis rendkívül széles körű a repertoár ahol alkalmazhatóak. Ilyen funkció például a gyomnövények magjainak blokkolása, valamint azáltal, hogy befedjük vele a kerítésünket, egy különleges atmoszférát és klímát tudunk megteremteni növényeinknek a kertben. Mivel vízszintesen is felhelyezhető, nem csak a nap ellen nyújthat védelmet, hanem a károkozó madarak ellen is, akik így nem tudják kienni a földből az elvetett magvakat. Sokan még a nádtetőre is használják plusz védelemként. A fagykároktól való védelem is lehet a háló szerepe, amikor téliesítésnél a növények köré tekerik. A növénytermesztők is szívesen alkalmazzák, mivel az árnyékoló alatt sokkal kedvezőbben alakul a léghőmérséklet, vagyis bizonyos módon szabályozza az éjszakai és déli hőmérséklet közti ingadozást és a levegő magasabb páratartalmát is biztosítja.
A hálók rögzítése
Természetesen nem csak a háló minőségétől és felhasználásától függ a tartóssága, hanem a szakszerű felrögzítésétől is és ezt érdemes úgy megoldani, hogy tartósan biztosítva legyen. Történhet kapoccsal, zsineggel, csipesszel és más-más módokon is a rögzítés, egy a fontos, hogy megfelelően stabil legyen, akkor tudja betölteni funkcióját hosszú ideig az árnyékoló. Választhatunk színt és erősséget, de a minőségre mindenképpen figyeljünk oda, hiszen ezeket a termékeket is hosszabb ideig szeretnénk általában igénybe venni, ezért fontos körültekintően kiválasztani, hogy hol és milyet vásárolunk. Ahol azért tudnak tanácsot is adni nekünk a felszereléssel kapcsolatban vagy fel is szerelik nekünk azt a bizonyos hálót szakszerűen. Bár tudjuk, hogy a szerelésük egyszerűnek tűnik, de azért ez a gyakorlatban nem mindig olyan egyszerű és elég kellemetlen szituációk sülhetnek ki abból, ha a rosszul felszerelt, kevésbé jól rögzített árnyékoló hálót egy nagyobb szél elsöpri és esetleg amit szerettünk volna a kíváncsi tekintetek elől elrejteni az hirtelen a szomszédok vagy járókelők szeme elé tárul, akár az erkélyen napozásról akár a medencében való lubickolásról is van éppen szó. Vannak a hétköznapi életnek olyan részletei, amiket nem szívesen osztunk meg idegenekkel, kívülállókkal, ezért is nagyon fontos, hogy a háló, ami ebben van a segítségünkre, stabil és időtálló legyen. Több információra van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kövessen minket a Facebook oldalunkon!