Ablak szellőző minden ablakra kell?

Természetesen ma már az ablak szellőző elengedhetetlen része a modern nyílászáróknak. Vajon miért? Ennek roppant egyszerű oka van, mert ezek a modern technológiával készült ablakok és a kiváló hő megtartó épületek elterjedése maga után vonja penész megjelenését a lakásokban. A magas páratartalom és a pára lecsapódás következtében egyre több a nedves, penészes lakás, ami megbetegedéseket okoz az arra érzékeny embereknél. A penészgombák megjelenése bárhol előfordulhat a lakásban, de általában a leggyakoribb a konyhában és a fürdőszobában való elszaporodása, vagyis a nedves helyiségekben. De persze bárhol megjelenhet és a gyakori szellőztetéssel sem lehet már megelőzni az elterjedését, mert ahhoz, hogy ne szaporodjon el, illetve ne jelenjen meg, a levegő folyamatos keringetésére van szükség. Márpedig ez szellőztetéssel nem érhető el, főleg a téli időszakban, amikor nem is tudjuk sokáig nyitva tartani az ablakot.. S valljuk be őszintén, hogy energia megtakarítás szempontjából sem a legmegfelelőbb megoldás az ablak nyitogatás fűtési idényben. Ezt a problémát lehet megoldani intelligens szellőző megoldással, vagyis az ablak szellőzőkkel . Ezek csökkentik a lakások túl magas páratartalmát. Ezt hogyan érik el? Nagyon egyszerűnek tűnő módszerrel, hogy automatikusan csak a szükséges időben és mennyiségben engedik be a friss levegőt a lakásba. Amellett, hogy a páratartalmat szabályozzák energiatakarékosak és biztonságot is adnak a nyílt égésterű berendezések biztonságos használata mellett. Ma már mindenki számára elérhetőek.

Az ablak szellőző a legjobb megoldás

Miért is ez a legjobb megoldás? Nagyon egyszerű a válasz, mert ennek alkalmazásával a friss levegő szabályozható folyamatosan, anélkül, hogy az ablakot nyitogatnánk. Sajnos a magas páratartalom nem mindig észrevehető a lakásokban, családi házakban, ez komoly problémát jelent manapság, hiszen ahogy már szó is volt róla, a páralecsapódás következménye a penész megjelenése. Ami nem csak esztétikai probléma a falakon, hanem bizony komoly egészségügyi károsodást is okozhat embernél, állatnál egyaránt. Ha egyszer csak megjelenik a penészfolt a plafonon, vagy a nyílászárók környékén akkor már nehezebb „orvosolni” a dolgot. Ezért is kell nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre mindenképpen. Itt nem az az elsődleges feladat, hogy eltüntessük ezeket a penészedéseket, hanem a kiváltó ok megszüntetésére kell törekednünk. A kiváltó ok pedig általában az, hogy nem jut elég friss levegő a szobákba, hálószobákba, konyhákba vagy fürdőszobákba, illetve bármelyik helyiségébe a lakásnak, családi háznak. Viszont az ablak szellőző rendszerein keresztül ez a probléma megoldódik, mert ezen keresztül folyamatosan friss levegővel van ellátva a lakás minden helyisége az elhasznált, páradús levegő helyett. S ezt bizony ablaknyitás nélkül tudjuk elérni, az intelligens páravezérelt technológiának köszönhetően, az ablak szellőzők segítségével.

Mitől is lesz magas a páratartalom egy háztartásban?

ablak szellőző Nem is gondolná az ember, hogy mennyi mindentől nő a lakás páratartalma, pedig ezek elkerülhetetlenek a mindennapokban. Nézzük meg hát, hogy mi az ami a páralecsapódást fokozza: Itt van a konyha amit normális esetben bizony sokat használunk, a főzés által gőz szabadul fel, a mosogatás által is párásodik a levegő, nem csoda hát ha ez a helyiség az elsők között kezd majd el penészesedni. Hacsak nem nyitva van mindig az ablak, ami ezekben a zord, téli napokban bizony eléggé elképzelhetetlen. A fürdőszoba a másik sarkalatos pont ezen a téren, hiszen a fürdés és zuhanyozás mellett itt folyik a mosás, sőt általában a ruha szárítás is, ami szintén nem kevés párásodást okoz. Bár szellőző berendezések léteznek, de például itt lehet a legkevésbé ablakot nyitni a hideg évszakokban, tehát az ablak szellőző telepítése nagyon is optimális megoldás lehet. Persze vannak egyéb helyiségek ahol szintén magasra szökik a páratartalom, mondjuk a nappaliban ahol sokat vagyunk és esetleg sokan is, akár a légzés is „megdobhatja” a páratartalmat jelentősen. Virágokat is tartunk általában a lakás több pontján és több helyiségében, amik ugyan tisztítják a levegőt de ugyanakkor párásítják is. Ha túl sok növény van, természetesen túlságosan. Érdemes egy olyan barométert beszerezni amivel a megfelelő páratartalmat ellenőrizni tudjuk. S persze megint itt kerül képbe az ablak szellőző, ami automatikusan megoldja ezt a problémát is helyettünk. Ugyanez a helyzet az olyan helyiséggel, helyiségekkel ahol akváriumot vagy esetleg többet is tartunk, ezek is jelentős mértékben növelik a páratartalmat és ha a pára lecsapódás nem kerül kiküszöbölésre, bizony a penészgomba nem csak megjelenik de tartós vendég is lesz amíg a kiváltó okot nem sikerül megszüntetnünk.

Szellőzők az ablakban vagy utólag beépítve?

Akinek olyan lakása vagy háza van, ami akár a fekvése miatt, akár más okból túlságosan vizesedik, párásodik, penészesedik, az tudja, hogy ez a probléma bizony nem egyszerű, ennek megoldására mindenképpen szakember segítségét kell kérni. A helyszíni felmérés során aztán kiderül, hogy a nyílászárókba építhetőek-e szellőző berendezések, esetleg olyan ablakok beépítésével kell majd megoldani a dolgot, ami már rendelkezik szellőzővel, ami a mai műanyag ablakok esetében például teljesen megszokott és természetes. Ne várjuk meg amíg a lakás teljesen a penész „áldozatává” válik, hiszen akkor még nagyobb költségekbe verjük magunkat, ha annak eltüntetésével is kell foglalkoznunk. Érdemes jó előre gondolni arra, hogy ne kerüljön sor a penészesedésre, ezért ha a legkisebb gyanú is merül fel, hogy a lakásban túl sok a pára, mondjuk az ablakok közt vagy belül az ablakon páralecsapódás jelenik meg, intézkedjünk. Számtalan olyan lehetőséget kínálnak az interneten amivel ezt az igencsak komoly problémát el tudjuk kerülni. S ha nem kell a penészfoltokat eltüntetni, nem csak az egészségünket védjük vele, hanem bizony komoly költségektől is megkíméljük a pénztárcánkat, mondjuk lakás újra festésétől! Sem a túl száraz levegő sem a túl párás levegő nem tesz jót az egészségnek és a lakásunkban tartózkodva, pihenve, dolgozva, komfortérzetünket is jelentősen lecsökkentik. Tehát amikor lakás veszünk vagy házat építünk, ne feledkezzünk el arról a tényről, hogy amikor majd beköltözünk, jól szeretnénk érezni magunkat új otthonunkban. Ehhez pedig elengedhetetlenül hozzátartozik a kiváló nyílászárók megléte. Amik védenek majd a hideg és a meleg ellen, de nem jó ha hermetikusan zárnak. Ezért kiváló megoldás az intelligens ablak szellőzővel ellátott ablak, ami automatikusan engedi majd be a friss levegőt amikor szükségünk van rá. Tehát nem kell azon gondolkodnunk, hogy nyissunk-e esetleg gyakrabban ablakot, az esetleges páralecsapódások és penészesedések elkerülésére. Nagyon praktikus és optimális megoldást jelentenek ezek a berendezések, érdemes utána néznünk, szakvéleményt kérnünk róluk és persze alkalmaznunk is otthonunkban ha még nem rendelkezünk ilyen szellőzési lehetőséggel. Ne felejtsük el, a puding próbája az evés, tehát lehet kipróbálni bátran! Több információra van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kövessen minket a Facebook oldalunkon!

Hasonló cikkek